A padon sírás nem megoldás. Meg az sem, hogy akkor most menjünk innen el valahova, akárhova, ha lehet szaladjunk ki a világból. Pont nem old meg semmit, mégha az orvostól kijőve úgy is éreztem, hogy mindenképpen ezt szeretném megtenni. 

Az Édesanyám azt szokta mondani, hogy nincsenek véletlenek, csak annak látszó dolgok. És az élet bizony ezt sokszor igazolja. Szerintem most is. Ha ősszel megyek a rákszűrésre, lehet, hogy nagyobb bajban találom, magam. De nem! Én most mentem, mert nekem mindenáron most kellett spirál. (Persze azt a projektet most inkább jegeltem egy időre, vagy akár végleg)

Aztán ott van az, hogy ugye az ember lánya kétségbeesve sír az utcán egy padon. Van az a lelkiállapot amikor ebből a szituációból nehéz kizökkenni egyedül, mivel gyakorlatilag teljesen össze van zavarodva az érintett és valahogy a "menjünk és csináljuk" első lépését nem tudja hogyan kezdeni. Na akkor jelent meg mellettem ott a padnál a barátnő-kolleganőm, aki a nőgyógyászatra indult utánam, hogy ott várjon engem. Hát a padig jutott, én meg nem tudtam beszélni, csak sírtam, de ő ott volt, és beszélt helyettem is, és akkor végre kizökkentem. 

Nem tudom, hogy ki hallott már arról, hogy egy rossz diagnózis közlése után az ember már túl sok infót nem tud befogadni az elkövetkezendő percekben, értelmes kérdéseket feltenni meg végképp nem. Én hallottam már ilyesmit, de most saját magam is megtapasztaltam, hogy tényleg így van. Úgyhogy elsősorban megnéztem a neten, hogy pontosan mi az a  H-SIL (ASC-H). Először is rájöttem, hogy nagyon nem mindegy, hogy H-SIL, vagy H-SIL (ASC-H). 

A leírások alapján a H-SIL csak így simán leírva súlyos fokú, CIN2 és CIN3 típusú laphám-eredetű intraepitheliális léziót jelent. 

ASC-H, viszont nem ítélhető meg egyértelműen, de a súlyos laphám elváltozás nem zárható ki (HSIL), többnyire műtéti beavatkozás javasolt. (Ez vagyok én)

Azért a kettő nem ugyanannak hangzik. 

El is döntöttem, hogy nem kell besz@rni kislány! Igaz, hogy pl.:az LSIL, enyhe fokú, CIN1 típusú laphám-eredetű intraepitheliális lézió (károsodás), kicsit barátságosabbnak hangzik nekem ( ha már kell lennie valaminek), de azért amíg nem lesz egyértelmű H-SIL az eredményem, addig nagyon olcsón megúszhatom, és ha mégis az lesz, akkor is még annyi, de annyi minden tényező van, ami jó felé billentheti a mérleget. Minden esetre az én értelmezésemben a cytológia leletem rákmegelőző állapotnak tűnik. Mégjobban belemélyedve pedig, ha megműtenek, az internet akár 100%-os esélyekkel kecsegtet. 

Aztán ott van a HPV vírus. Ha a tesztem negatív, az is nekem kedvez. Ha mégis pozitív, akkor még mindíg ott van, az, hogy melyik típusú. Állítólag van vagy 100 típusa, amiből egy csomó, nem is carcinogen. Oly nyitott még ez az út...

Jó, akkor lépjünk tovább!

Édesanyám túl van már egy rákon, és most is van a tüdején valami, amit ő már úgy gondol, hogy maradjon is ott. Nem agresszív dolog, mert három éve ott sunnyog neki, és ezzel kapcsolatban hál'Istennek anyukám köszöni szépen jól van, de azért a PET-CT alapján malignus képletnek látszik. 

Ha a családban előforduló daganatos megbetegedés hajlamosító tényező, akkor lehet, hogy nem jól állok. 

A doki azt mondta műtét. Kisműtét, amiből szövetmintát vesznek, és ha a hámsejtekről már átterjedt a kötőszövetre is, akkor az ki fog derülni ebből, és újabb műtét következik. 

Az utóbbi verzió nem annyira tetszik, és ha hozzávesszük a hajlamomat is a daganatos megbetegedésre, akkor arra gondoltunk a férjemmel, hogy nem is olyan valóságtól elrugaszkodott a gondolat, miszerint, előzzük meg a bajt: vegyenek ki mindent egyből. Gyermeket már nem szeretnénk, többszörös csonkolást még úgy sem, menjünk biztosra, és egyébként a legrövidebb időn belül. 

Ezen felbuzdulva fel is kerestem a dokimat, hogy immár felírt, átgondolt kérdéseimmel gyötörjem, ugyanakkor végre tiszta aggyal fel is fogjam az azokra adott válaszokat. Augusztus 18.-án kellett volna legközelebb találkoznunk, de igen türelmesen fogadott engem csak úgy bejelentetlenül is. Nem volt fer tőlem, de elhatároztam, hogy én nem leszek az ide-oda küldözgetett beteg, akinek mindíg, mindent el kell fogadnia amit a dokibácsi/néni kurta szavakkal közöl. Nekem tudnom kell a kérdéseimre a választ! 

Persze a rendelőben azért a nagy határozottságom elszállt, mert ott valahogy egészségügyi dolgozó helyett egy kicsi, rámült betegnek éreztem magam. De volt nekem puskám papíron, úgyhogy a konzultáció megtörtént. :-)

A doki nem akarja a teljes méheltávolítást egyenlőre. Nem tartja indokoltnak (milyen fura, hogy néha mi minden hangzik bíztatóan, nekem ez úgy hangzott), és úgy jellemezte a dolgot, hogy : nem mindegy, hogy a körmünket vágjuk le vagy az egész karunkat. Tulajdonképpen meggyőzött, hiszen az egészségünk szempontjából az sem jó, ha csak úgy kivetetünk ezt-azt a testünkből. 

A másik problémám az idő. A gázos leletem mintáját egy hónapja vették le, tehát akkor már gond volt, és most még három hetet kell várnom a következő eredményekre, miközben én már csak szabadulni szeretnék attól, ami nem való a testembe. 

Ezt is türelmesen elmagyarázta: a HPV teszt erősíti a tisztánlátást, és az újabb cytológia pedig azért kell, mert egy tesz, az nem teszt.  Tulajdonképpen ez is érthető. 

Gyakorlatilag minden maradt a régi verzió, viszont a dokim végleg elnyerte a bizalmamat a hozzáállásával, a felém tanusított türelmével, és azzal, hogy nem bagatellizálja el a dolgot, de nem is csinál belőle drámát. Egyszerűen felnőttként kezel, akinek joga van a válaszokra, és a folyamatok megértésére.